Mielőtt a béka lenyelne

bekaNemrégiben, a háromszéki megyei szervezet tisztújító küldöttgyűlésén, köszöntőmben azt mondtam, hogy Maros megye többek között interetnikus párbeszéd-kultúrát hoz a székelyföldi megyék összefogásába. Merthogy autonómiát vagy régiót románok nélkül, párbeszéd hiányában nem lehet megvalósítani. Ez közhely, de igaz. Hogy mi, Maros megyeiek, fel vagyunk-e vértezve e nélkülözhetetlen készséggel, enyhe (jó szándékú!) túlzás. Esetleg tapasztalattal. Sőt, ha egészen őszinte akarok lenni: súroljuk a témát. Vagyis tudjuk, hogy igazi párbeszéd hiányában döcög az együttműködés. Volt, ahogy volt, de az idén kibújt a szög a zsákból: a Maros partján is csak dadogunk, az együttélés politikai nyelvjárását nem sikerült elsajátítanunk. (Vállalom a többesszám első személyt, igazságtalan lenne csak a másik félre mutogatni!)

Persze, nem a lenyelt békák kuruttyolására gondolok, hanem a kölcsönös tisztelet és a méltányosság kultúrájára, ami döntésekben és tényleges intézkedésekben is megnyilvánul. (A mondat utolsó felét újraolvasva, enyhén elpirulok, annyira naivan hangzik itt a Maros partján. De, nem változtatok rajta, hiszen voltaképpen erről van szó!) Hangoltunk rá. De nem szólalt meg rendesen.

Az autonómiát kétszer tűztük napirendre, március 10-én és október 27-én, de a románokat nem szólítottuk meg. Nem tudom, hogy helyes lett volna vagy sem, de tény az, hogy őket nem hívtuk meg. Minden bizonnyal megszólítva érezték magukat, de rájuk bíztuk, értelmezzék, ahogy akarják. Román feliratos táblákon próbálkoztunk üzenni. Bukarest irányába értem, de az erdélyi románság felé talán közvetlenebbül hatásosabb lenne.

A fejlesztési régiók újratervezésére vonatkozó polgári kezdeményezésünk során (menet közben, nem megelőzően!) már szólítottuk a románságot képviselő politikai pártokat. Próbálkoztunk. Nem válaszoltak, agyonhallgatták. Biztató, hogy a rendkívüli testületi ülésen mégiscsak sikerült valamiféle párbeszédet elkezdeni. Folytatni kellene!

Forgatagot is szerveztünk. Bevallom, eleinte nekem is nehezen ment multikulturális diskurzus köntösében a kizárólag magyar rendezvény létjogosultsága mellett érvelni. Éreztem, hogy ez így rendben van, de nehezen racionalizálódott, hogy miért. Ma már tudom. Néhány román is megértette. De erről, ha jövőben meg akarjuk ismételni, már most kellene beszélni. Az Împreună-Együtt demagógia hangosabb, és a polgármester nem sajnálja rá a pénzt. Ezt nem kellene folytatni!

A Kultúrpalota centenáriuma alkalmából szervezett rendezvénysorozat már okésabb volt, de ott is cipőkanállal erőltettük be a kétnyelvűséget, és folyton résen kellett lenni, hogy az elv érvényesüljön. Nem mindig sikerült. A megnyitó Uriah Heep bulin egyetlen szó sem hangzott el magyarul, nemrégiben a megyei múzeum évfordulós banzája teljesen román monotóniában nyilvánult meg. De igazságtalan lenne nem ismerni el, hogy a méltányosság és a valós multikulturalitás mégiscsak sokkal egyértelműbben szólalt meg, mint a vásárhelyi polgármesteri hivatal tolmácsolásában.

A 2-es iskolát nagy nehezen sikerült átnevezni Dr. Bernády György névre, a minket támogató nemzeti liberális párt protagonistáit a xenofób megyei román napilap árulónak kiáltotta ki, ismeretlen tettesek árulót kiáltó plakátokkal töltötték meg a várost. De a kétnyelvű homlokzati névtáblák még mindig nincsenek minden iskolára kifüggesztve, a belső nyelvi tájképek a legtöbb esetben egynyelvűek. A piacon kétnyelvű árcédulákat osztogató civil aktivistát megbüntették, a székelyzászló miatt is büntetést helyeztek kilátásba, kétnyelvű utcanév tábláink sincsenek még. Magyarul beszélünk az önkormányzati testületi üléseken, de bekiabálnak, gúnyolódnak, kifütyülnek emiatt. Igaz, nem mindenki. És jó hogy élünk nyelvhasználati jogunkkal.

Szóval, ez minden, csak nem párbeszéd-kultúra. Esetleg hangolás. Román oldalon, a hatalmi visszaéléseken túlmenően visszatérő a szegregációval kapcsolatos “aggodalom”. De erről is fontos egyeztetni! Ennek a témának jó apropója mind a Forgatag, mind a katolikus egyház által indítványozott önálló magyar iskola alapítási projekt. Beszélni kell arról (mégoly kényes is a téma!), hogy mi nem tudjuk Romániát nemzetállamnak tekinteni. Erdélyt sem. Mert nem az. (Ponta miniszterelnök tegnapi köszöntőjében csak egységes nemzetről beszélt. Rólunk egy szó sem esett. Másokról sem. Rossz előjel! Igaz, a köszöntőből kiderült, hogy a fiatal, alig 95 éves Románia nemsokára 100 éves, de a valóságban még mindig nem tudott megbarátkozni a nemzeti egység gondolatával. Persze, ez nem így fogalmazódott meg, de a sorok között jól lehetett érteni, hogy a regionális tudat még mindig mély, nehezen áthidalható árkokat szánt a három részből összekovácsolt ország nagy térségei közé.)

A törvény alkalmazásának halogatása sem nevezhető párbeszéd-kultúrának. Sőt! Európai szellemiségű kontextusban ez enyhén szólva műveletlenség, morális megközelítésben elfogadhatatlan.

Egy szó mint száz: ez így nincs rendben! A békanyelés sem megoldás, de a süketek párbeszéde sem vezet jó irányba. A képmutatás, a hatalmi túlkapás, az elszigetelődés végül konfliktusokba torkollik. Ennek is megvannak az előjelei. Marosvásárhelyi iskolákból egyre több jelzést kapunk, hogy elkezdett forrni a közhangulat. Ezt nem hagyhatjuk! Mielőbb meg kell nyissunk egy igazi párbeszéd folyamatot. A civil és a politikusi társadalom egyaránt felelős ezért! Persze volt és van párbeszéd. Latenciában. De most már nyilvánosság előtt kellene folytatni. Ismétlem: a civil társadalom, a megye és a város értelmiségi grémiumai nagyot lendíthetnének a lassan eszmélődő dialóguson.

Szólj hozzá