Kampánynapló V. – 2016. február 24, Gödemesterháza

IMG_0006Az elmúlt huszonöt évben meglehetősen ritkán került alkalom a megyeszékhelytől száz kilométerre fekvő Gödemesterháza magyar közösségét felkeresni. Mindjárt beszélgetésünk elején szóvá is tették, kertelés nélkül felrótták, hogy majdnem soha, és most is csak választások előtt somfordálunk portájukra. Mea culpa, mea maxima culpa… Erre nemigen lehet mást válaszolni, de sosem késő újrakezdeni. Bizony van, ami elkésett – replikáztak a mesterháziak –, például 2004-ben még sikerült önerőből a magyar nyelvű oktatást újraindítani, de ma már a 180 lelket számláló közösségben nincs annyi gyerek, akivel bár egy csoport indítható lenne. Igaz, hittanra két csoportban összesen 12 katolikus növendék rendszeresen eljár, de iskolába Maroshévízre, vagy távolabbi településekre iratkoznak be. És, ahogy ez lenni szokott, aki másképpen nem tudja megoldani, román tagozatra íratja a gyerekét.

Egyből belevágtak a közepébe, sokat nem kerteltek, sorjázták a témákat, és mindegyre feltették a kérdést: hol volt az RMDSZ? Nem panaszkodhatok ellenséges magatartásra, csak amolyan költői visszatérő kérdésként ismétlődött. Valójában pontosan ez vágott mellbe – Gödemesterházán már csak költői kérdés az RMDSZ. Igaz, a 11 tagú önkormányzati testületben 2-en képviselik a Szövetséget. A ’90-es évek elején két egymást követő mandátumban 3 képviselő is volt a tanácsban, sőt egy ideig alpolgármestert is állított az RMDSZ. Aztán, ahogy lenni szokott, sértődöttség miatt független jelöltként csorbították az esélyt, és két mandátumban már csak 1 képviselő maradt. Most van kettő, és még mindig megvan az esély arra, hogy júniusban is visszajusson a két tanácsos. Itt kell megjegyeznem, hogy nagy meglepetésemre, kiderült, hogy minden választás előtt, a szabályzatnak vesszőre pontosan megfelelően, mozgóurnás előválasztással rangsorolják a jelölteket – mindenkihez elmennek, véleményt kérnek és a köz akaratával felvértezve indulnak a választásokon. Sőt, ha kell, még polgármester jelöltet is állítanak, és olyan még nem volt, hogy legalább 100 szavazatot össze ne gyűjtsenek. Amúgy 10-15%-os arányt képez a magyarság – attól függ, hogy a hivatalos adatokhoz vagy a reális helyzethez viszonyítjuk.

IMG_0003 (1)Amúgy, hihetetlen jó beszélgetést folytattunk, két órán keresztül pörgött a párbeszéd, mindenki bekapcsolódott és mellébeszélés nélkül, a tárgynál maradva – a gödemesterházi magyarság jövője! – fejtettük ki véleményünket. Remek beszélgetés volt, rendkívül jó gondolkodású, nagyszerű magyar emberekkel. Apropó…, nincs iskola, román tengerben egy kis sziget, megdöbbentően tisztán és választékosan beszélték magyar anyanyelvünket. Megkockáztatom, hogy ritkán találkozni olyan magyar közösséggel, ahol ennyire igényesen beszélik szép anyanyelvünket. Nem is értem, majdhogynem csodaként éltem meg, és bár közhely lehet, mégis: őszinte elismerésem (ezért is)!

Kiderült, hogy évi rendszerességgel szerveznek magyar bálokat, május végén Jézus szíve búcsú két napos faluünnep – szombaton találkozó, mely hajnalig tartó mulatsággal ér véget, másnap délben szentmise. Megígértem, hogy az idén egyik vagy másik alkalommal segíteni fogunk a szervezésben, meghívunk egy színvonalas tánccsoportot, előadóművészt, vagyis megpróbáljuk egy szép kulturális előadással élménydúsabbá tenni a helyiek rendezvényét. No, meg a következő alkalommal vasárnapi misére jövünk, hogy hölgyekkel és a plébános úrral is találkozhassunk – akiről büszkén állítják a helyiek, hogy messze földön nincs olyan értékes pap, mint a mesterházi. Érezvén az erős közösségi szellemet, fel sem merült bennem a kétség, hogy túlzás lenne az állítás. Ismeretlenül is köszöntöm a plébános urat: Dicsértessék!

Amikor túl voltunk az ismerkedésen és a hanyagságunkért járó penitencián, elő kerültek az aktuális gondok. A patak medrének szabályozása évekkel korábban félbemaradt, az árvíz bármikor elsodorhatja a magyarok által lakott falurész felét. A vasút alatti híd olyan keskeny és alacsony, hogy tűz esetén aligha tudna átjutni a tűzoltó autó. A Dédától felfele terjedő hegyvidéki térséget Natura 2000-es természetvédelmi területté nyilvánították, amire a gazdák nem voltak kellőképpen felkészítve, a tudnivalókról felvilágosítva, ezért óriási az elégedetlenség – sőt, még magyar kérdést is kreált belőle a helyi románság, lévén, hogy a terület adminisztrációját egy gyergyói erdészet végzi, ezért a Natura 2000 program minden kellemetlenségét a magyarok nyakába varrják (a megyei román napilap nemrégiben 6 részes sorozatban nyugtalanította is a közhangulatot, a magyarokra uszítva az elégedetlenkedőket…). Helyben, viszonylag kevés a munkahely – két kőbánya és egy ásványvíztöltő üzem az egyedüli munkalehetőség. Innen jött a kérdés: mivel tartsuk itthon a gyerekeinket. Nyilván, ez Gödemesterházán nemcsak magyar kérdés, a román lakosságot is egyformán érinti.

A LEADER program csak most indul, a térségi Helyi Akciócsoport csak most kezdett működni, és ennek megfelelően térségi fejlesztési programot is csak most kezdték el megfogalmazni. Ez úgy derült ki, hogy miközben a lehetőségeket taglaltuk, feltettem egy régóta megválaszolatlan kérdést: ezen a csodálatos, vadregényes hegyvidéken hogyhogy nem indult be a szervezett turizmus, hiszen a hétvégi üdülőházakon kívül nem igazán találni valódi turisztikai létesítményt. A válasz azonnal meg is fogalmazódott: ebben a hagyományosan fakitermeléssel és kőfejtéssel foglalkozó vidéken nem honosodott meg a turisztikai kultúra (sic!). Ez annál is érdekesebb, mivel kiderült, hogy a jelenlegi polgármester tulajdonképpen huszonhatodik éve tölti be tisztségét, sőt az átkosban is a Néptanács vezetője volt. De, valami okán ezidáig nem fogalmazódott meg egy jövőkép, egy fejlesztési vízió vagy stratégia. Ahogy a bevezetőben is jeleztem: sohasem késő, hála a LEADER program ösztönzésének, most már elkezdődött a szervezettebb fejtörés és tervezés, kiderült, hogy az említett hagyományos fakitermelés és kőfejtés mellett még sok más lehetőség is kínálkozik, csak a mentalitást is újra kell hangolni.

Izgalmas beszélgetés volt, alig tíz perc párbeszéd után úgy beszélgettünk, mintha az elmúlt huszonhat évben havonta találkoztunk volna. Száz kilométerre a megyeszékhelytől, a megye legtávolabbi északi falujában, költői túlzás nélkül állítom, hogy bennünk is (remélem bennük is!) erősödött az összetartozás tudata. Viszontlátásra, Gödemesterháza!

 

Szólj hozzá