Kampánynapló X. – 2016. március 3, Bátos és Dedrádszéplak

Luc menti anzix: korondi esztrád a bátosi trikoloros sokadalomban

IMG_0188Milyen az, amikor ízig-vérig székely esztrád húzza a román himnuszt. Olyan. Valós és átvitt értelmében is muris. Két évvel ezelőtt találkoztam először az esettel az októberi bátosi Alma fesztiválon, ahol a térzenét szolgáltató zenekarnak Cotoi Dumitru polgármester külön meghívására a korondi rézfúvósok voltak a meghívottak – természetesen polgármesterestől-tanácsostól együtt. Korábban túl gyakran nem volt alkalmam megfordulni az almafarmjairól híres településen, de valahogy nem a nagy román-magyar barátság híre jutott el hozzám. (Belelapozgatva a település monográfiájába, az ellenkezőjéről szól a história!) Érdekes színfoltnak bizonyult az októberi napsütésben, ódon szász műemlékek gyűrűjében, pópák és román hivatalosságok sokadalmában a derék korondi fúvósok zenekara. Csak tisztelettel tudtam nyugtázni mindkét irányba ezt a különös, de színes barátságot. Balogh Vilmos Bátos községi elnök kollégánk nem kis büszkeséggel mesélte tegnapi találkozónkon, hogy néhány héttel korábban a korondi önkormányzat polgármestere és tanácsosai kiszálltak ismét a községbe barátkozni, és a székelyek kultúrdiplomáciájának nagy sikereként könyvelhető el, hogy Cotoi Dumitru polgármester megállapodott a dedrádszéplaki református papilak előtti téren felállított egykori országzászló talapzatát körbevevő park felújításáról – a korondiak hozzák a székelykaput, gyergyóiak a parkot övező díszkerítést és a bátosi polgármester nyitott arra, hogy még eldiskuráljanak egy ideig azon, hogy mi is kerüljön a talapzatra. IMG_0201Véleménye szerint mindenképpen a nemzeti megbékélés emlékműve kellene legyen, de egyelőre kopjafáról nem akar hallani, mint ahogy a magyar közösség sem a Bukarestből hozott aranysasról. Szóval, még egy darabig békülgetnek, a kultúrdiplomáciát pedig a korondi hivatalosságok és az esztrád biztosítja – és ez így nagyon is rendben van.

Merthogy a bátosi plébánosnál tartott mini-találkozónkon meggyőződtem arról, hogy a 70-80 évvel korábban történt pogromnak még mindig nyoma van, a monori és környékbeli románság kegyetlenkedése mély nyomott hagyott a magyarok történelmi tudatában. Hiába telt el sok évtized, az unokák, dédunokák még mindig érzik a disznóólakban meggyújtott ősök perzselődő bőrének fanyar illatát, vagy hallják a közeli erdőben bekerített, becsapott magyarok jajveszékelését. Persze, az idő, meg a változások, meg az olyan polgármesterek mint a dedrádi illetőségű Cotoi Dumitru, sokat tehetnek azért, hogy a ráncok kisimuljanak. Végül is a kétezres években olyan is volt, hogy a 13 tagú tanácsosi testületben mindössze 2 képviselővel jelenlevő RMDSZ alpolgármestert is tudott állítani. Mert már olyan a környezet.

A bátosi plébános úr és a dedrádszéplaki tiszteletes úr, bár küzdenek – templomokat építettek a közelmúltban! –, de azért elmondták világosan: hanyatlik a nemzeti IMG_0231identitástudat, sok a vegyes házasság, a gyerekek nem tudnak magyarul olvasni, hiába a még mindig létező alsó tagozat, nincs aki beiratkozzon, mert a vegyes házasságok a románságnak kedveznek. Félig-meddig viccesen invitáltak virágvasárnapjára szentmisére, hogy legyen ki felolvassa a passiót. Balogh Vilmos 30 éves fia sokszor csak ezért szokott virágvasárnapján hazajönni, mert már nem lenne ki felolvasson a misén. Nagy szeretettel emlegették Lokodi Edit Emőkét, aki még Magyarország nagykövetét is kicipelte magával Bátosra, majd pedig egy faragott szószékkel ajándékozta meg az új templomot (büszkén mutatták a beírást: Lokodi Edit Emőke adománya). És Kerekes Károly képviselő, Balogh József megyei tanácsos, áldott emlékű Márk Endre és Erőss Csaba kerületi elnökök neve is többször elhangzott. Csak tisztelettel tudom nyugtázni kollégáim odafigyelését, csak így lehet Maros megyében a magyar összetartást erősíteni. És nyilván a korondiak nagylelkűsége, nyitottsága és bölcsessége is dicséretet érdemel. Meg is állapodtunk – kell olvasni vagy sem, de március 20-án Dedrádszéplakon református istentiszteleten, Bátoson és Vajolán katolikus misén, majd Bátoson ismét istentiszteleten találkozunk újra, ezúttal szélesebb körben a helybéli magyarokkal.

Dedrádszéplakon a református gyülekezeti teremben összegyűlve meséltek arról, hogy milyen módon szedik össze kín-keservesen a szavazatokat, ahhoz, hogy egyet IMG_0224biztosan bejuttassanak és a másodikat a visszaosztás során a „kosárból”. Mint kiderült, Bátos községben 4 évvel ezelőtt is, csak magyarok igényeltek mozgóurnát, összesen 36-on – akiknek idejében Balogh Vilmos és Rátoni tiszteletes beszerezte a szükséges orvosi igazoló iratot, így jött össze, hogy a második tanácsos is bejutott a testületbe. Merthogy a magyar közösség elöregedett – különösen Széplakon –, és mint kiderült, vannak akik a mai napig is megtesznek mindent azért, hogy a magyar közösséget kiforgassák örökségéből, ingatlanvagyonából. „Nem könnyű itt magyarnak lenni, elnök úr!” – ismételgették minden story, epizód, bekezdés és felsóhajtás végén. Elhiszem. Sehol sem az. Székelyföldön sem. Magyarországon sem. Marosvásárhelyen sem. Magyarnak lenni, mindenhol nehéz.

(Olvasnivaló: Bíró Dónát – Szászrégen és vidéke)

Szólj hozzá