Soós Zoli

t-shirt-superman-clark-kentApropó… Az ErdélyFM-en Kádár Annamáriát és Badics Petrát hallgattam rövid ideig a Pszichotrillákban, amikor Annamária éppen arról mesélt, hogy gyerekkori hőse Superman volt, aki olykor fehér inges nyakkendős civilségéből vedlett át emberfölöttivé. Amúgy szolid, nyakkendős, visszafogott, kimért és kiegyensúlyozott normális volt, de öltönye alatt rejtőzött a hős. Hallgatva a metaforát, mely a hétköznapi hősökre szabódott, eszembe jutott, hogy Soós Zoli barátomnak 40 éves születésnapjára ajándékoztam egy Superman pólót. Akkor nem is igazán tudatosult bennem az ajándékválasztás, amolyan jó poénnak tűnt. No, de pszichotrillák, meg tudatalatti, meg tom is én mi miatt, utólag tudatosult bennem, pont ma, hogy mégsem véletlen volt.

Merthogy tényleg Superman kell legyél ahhoz, amit Zoli vállal. Arról már írtam, hogy zászlóháború győztes, aki öt gyerekének szárítókötélen lobogó pelenkáival (na jó, képletesen…, mert az egyszer-használatost nem lehet sem mosni, sem szárítókötélen lobogtatni) megnyert egy fontos csatát. Manapság, ez is emberfeletti. (Tiszteletem az asszonynak is! Főleg, ha arra gondolok, hogy ebben a kampányidőszakban az odafigyelés és gondoskodás majdhogynem teljesen rámarad…). Figyelem reggelente, hiszen a közelben potyogtatja le a kölköket, milyen kitartóan teszi, amennyit mostanság tehet – óvodába/iskolába szállítja a gyermekeket. Aztán délben hazaviszi. Sokszor hallani sem lehet a gyerekzsivajtól, hogy mit is mond a telefonba, csak csodálni, hogy rám is és a gyerekekre is képes figyelni. Persze, sokan dohognak, hogy nem veszi fel azonnal vagy túl későn csörög vissza. A hősiességnek is megvannak a határai. De, a lényeg: a lényeg – népességi kihívások tekintetében egyike a hősöknek. És ez nem bagatell. Merthogy emögött van egy olyan szemlélet, aminek aranyfedezéke az öt gyerek. A többi… és a többieké csak szócséplés. Elnézést…

A szakmában. Egy évtizede vezeti a Maros Megyei Múzeumot. Közel száz alkalmazottal. Közel a sírból kellett visszahozni. Mert, hogy múzeum…, na szóval, ez nem a kedvenc kocsmák egyike, vagy a focipálya, vagy a 3D-s mozi. Múzeum. Amiről majdhogynem semmit sem hallottunk addig. Aztán elkezdődtek a feltárások, ásatások, leletek, könyvek, tematikus kiállítások, gyerekfoglalkozások, a Múzeumok éjszakája, állandó és ideiglenes értékes tárlatok, no meg a Múzeum alá rendelt megújult Kultúrpalota. A vásárhelyi közművelődési életnek egyik nivós szigete lett. Na, ehhez is hős kell legyél, aki időnként leveted a fehér inget és a nyakkendőt, kezedbe veszed a lapátot, az ecsetet, nyakadba a görgényi havasokat, átnézed a publikációkat, kitalálod a programokat, küzdesz az érdektelenséggel és a fokozódó kispolgárisággal. Szóval ehhez is kell legyen egy pólod az ing alatt. Meg kakaó. Meg menedzseri készség, diplomácia – kultúrdiplomácia. No, meg erős lokálpatriotizmus, amelyik tudva tudja, hogy Vásárhelynek a kultúra az egyik forte pontja, amit kamatoztatni lehet turizmusban és eszköz lehet a társadalmi nevelésben (ajajjj, ezek igen nagy szavak, de nehezen lehet devalválni szlengbe). És Zoli ezt megcsinálta, kétésg nem fér hozzá. Persze, vannak még mellette hasonlóan értékes és eredmények kultúrmissziósok, mint a színházat újrafogalmazó Gáspárik Attila, vagy a néptánc és népzene reneszánszát intézményes szinten támogató Barabási Attila.

A helyi tanács. A helyi politika. A helyi katyvasz. Azt is mondhatta volna Zoli, hogy kösz’, de ebből nem kérek. Mondják is sokan, és még csak követ sem lehet vetni ezért senkire. Jól emlékszem, amikor kb. egy évtizede beállított a megyei RMDSZ-hez és megkérdezte az akkori elnöktől, Kelemen Atától, hogy miképpen tudná hasznossá tenni magát az RMDSZ-ben. A meglepetés erejével hatott, hiszen ilyenszerű túlbuzgóság nemigen mutatkozott akkor sem, most sem. Nem helyezkedett, pozíciót nem kért, csak hasznossá akarta tenni magát. Sosem lett belőle klasszikus politikusi alkat, optimizmusa, derűje és jóhiszeműsége felülírta a megszokott politikusi sémákat és allűröket. Mindig csak Zoli volt, ma is az, jóllehet Kelemen Ata rábízta az ügyvezető elnökségben a kulturális alelnöki szerepkört, később a helyi tanácsban is mandátumot nyert. De sosem változott át olyan politikussá. Manapság is, jelölti mivoltában, hosszas meggyőző munkával lehet rávenni, hogy olykor-olykor öltsön magára egy öltönyt és nyakkendőt. A Gucci, az Armani, és tom is én milyen más márkaüzletek nem fognak meggazdagodni belőle, mert hogy is mondjam… inge alatt Superman pólót hord. Ilyen ő. Színfolt. A helyi tanácsban is az. Felfogásával, erkölcsi értékrendjével, kommunikációs készségével, tárgyalási stílusával, tartásával, víziójával. Hogy is mondjam: Zoli, az inge alatt hordott Supermen pólóval.

A minap egyenes rádióműsorban Kiss Csaba műsorvezetővel a választási előkészületekről, a vásárhelyi összefogásról és más aktualitásokról beszélgettünk, amikor egyik betelefonáló hallagató kifakadt: nem szégyellik magukat, akik nem becsülik ezt a Soós urat, aki még arra is hajlandó Vásárhelyért, hogy akár független jelöltként is induljon, csak azért, hogy Vásárhely nyerjen belőle?! Meglepett az őszinte indulat. Jó volt hallani, hogy vannak emberek, akik paraszti bölcsességből fakadó egyszerűséggel, józanul hangsúlyozzák azt, ami fontos. Van egy fehér inge alatt Superman pólót viselő vásárhelyi férfi, aki vállalja a kihívást, nekifeszül a választásoknak, és bár politikus-idegen a társadalmi hangulat, kompromittálódik a közélet, uralkodik a közöny, egyébként van jó szakmája, hivatása, presztízse, de hisz abban, hogy a jónak van esélye. Ez Soós Zoli. Nem a mozivásznakon kell keresni. Hétköznapi hősünk. Én hiszek benne.

 

Egészen pontosan 99 nap van hátra a helyhatósági választásokig és addig a megmérettetésig ahol kiderül mit érünk a marosvásárhelyiek megítélésében. Egy olyan városról beszélünk, amely már régen elfogadta a Florea által diktált klientúrát és egyszemélyes városvezetést. Persze ennek mi marosvásárhelyiek, magyarok és románok isszuk a levét. Aki tenni akar valamit ezért a városért az végre tegye félre félelmeit, hiúságát és álljon csatasorba. Hiszem, hogy Marosvásárhelyen van jövőnk, de ezt együtt kell akarjuk, legalább mi Vásárhelyiek.

Közzétette: Soós Zoltán – 2016. február 27.

Szólj hozzá