Van ahol nem múlik el észrevétlenül, hogy éltünk ötvenet

Őszintén meglepődtem, amikor a múlt szombaton beléptem a disznajói művelődési otthon udvarára. Színpad, előtte három sor párnásszék, körben ünneplőbe öltözött emberek (szemmel láthatóan családtagok, rokonok, barátok) díszes virágcsokrokkal felszerelkezve, megterített asztalok, a késő délutáni meleget vibráló várakozás ventilálta. A háttérben népviseletbe öltözött gyerektánccsoport, kedélyes háttérmuzsika, beszédekkel felkészült előljárók. Ők még nem érkeztek meg. Mármint az ötvenesek. Kiderült, az idén két sírnál is el kellett helyezni az emlékezés koszorúját, ezért “késnek”. Aztán jöttek, szépen felöltözve, derűs jó kedvben, meghatódva. Taps, mosoly, színpadi laudációk és ünnepi műsor honorálta a megélt ötvenet. Igazi népünnepély, amolyan ballagás nívójú és hangulatú. Kiderült, ennek harmincegynéhány éves hagyománya van Disznajón.

A kerek évfordulóknak valami okán nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, évtizedes léptékben mintha értékesebb lenne az élet. Fene tudja! Vitathatnám is, hiszen közhelyszámba megy, hogy az életet nem évekkel, hanem megélt tartalmakkal érdemes mérni. Nem is ezért jegyzem fel az eseményt. Lehet, hogy megnyilvánulásában rendhagyóan ünnepélyes, azonban azt tartom igazán rendkívülinek, hogy Disznajón ez az esemény össznépi összejövetelt gerjeszt, széles körben nyilvános, valójában az egész faluközösség ünnepel! Na, ezért érdemes feljegyezni! Ugyanis ez a gesztus egyértelműen arról szól, hogy az ember élete egy erős közösségben nem múlik el észrevétlenül és számít, hogy van!

Szólj hozzá